november 11

2022. október 28-án pályaorientációs napot tartottunk.

Az 1.-3. osztállyal próbáltuk felsorolni, megismerni az ismert és kevésbé ismert foglalkozásokat, és azok tevékenységi köreit, feladatait. Igyekeztünk változatos feladatokat, játékokat alkalmazni.

A témára ráhangolást a Mekk Elek c. animációs film megnézésével indítottuk. A további ismereteket csoportos vetélkedővel dolgoztuk fel. A tanulóknak minél több foglalkozás nevet kellett gyűjteni adott idő alatt. Képkirakóval különböző foglalkozásokat fedezhettek fel. Feladatlapon, képpárosítással foglalkozáshoz-eszközt kellett keresniük. Találóskérdések foglalkozások neveit rejtették. Piktogramokról foglalkozásokat nevezhettek meg. Készültek rajzok,- Mi leszek ha nagy leszek?-címmel is. Napunkat a helyi postahivatal látogatásával zártuk, ahol a postavezető ismertette az ott dolgozók feladatait. Szívesen válaszolt a gyerekek által feltett kérdésekre is. Napunk, kellemes jóhangulatban telt, új ismeretekkel gazdagodtak a gyerekek.

 

A 2.-4. osztály játékos vetélkedő kapcsán ismerkedett a szakmákkal.
Ellátogattak a könyvtárba,ezután a fodrászhoz, ahol betekintést nyertek a munkájukba.

 

Az 5.-6. osztályosok önismereti társasjátékokat játszottak és pályaválasztási bemutatón vettek részt.
Oláh Gábor buszsofőr mutatta be foglalkozását, majd Vitáriusné Vágási Andrea fodrászműhelyébe látogattunk.