március 14

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS A KISGYŐRI NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBE JÁRÓ GYERMEKEK SZÜLEI RÉSZÉRE

A mai nap folyamán a település vezetése és az intézmények vezetői egyeztetést folytattunk a 2020. március 13-ai miniszterelnöki bejelentésre való tekintettel. Kisgyőr Község Önkormányzata nevében az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A jelenlegi vészhelyzetre vonatkozó jogszabályi rendelkezés nem teszi lehetővé az óvodák és bölcsődék fenntartók általi bezárását. Mindezek ellenére a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében az önkormányzat azt javasolja a szülőknek, hogy aki teheti, március 16-tól, hétfőtől ne vigye gyermekét óvodába, bölcsődébe.

Étkeztetéssel kapcsolatos információ:

Óvodában, bölcsődében természetesen biztosítva lesz az eddigiekhez hasonlóan is, akik pedig az otthon maradás mellett döntöttek, azoknak lehetőségük lesz az ebéd saját ételhordóban való elvitelére. Kérjük, hogy legkésőbb március 16-ig, (hétfő) 9:00 óráig jelezzék igényüket az élelmezésvezetőnek telefonon.(06-46/476-484)

Az általános iskolás diákok számára is lehetőség van arra, hogy az ebédet saját ételhordóban elvigyék. Az ő esetükre is vonatkozik, hogy igényüket a megadott határidőig és telefonszámon jelezzék.

Minden más esetben közalkalmazottak, nyugdíjasok, vendégebédet igénylők számára a megszokott módon történik az étkeztetés.

Bármilyen más központi intézkedés esetén azonnali tájékoztatást adunk Önöknek. Ha valamilyen kérdésük merül fel a fentiekkel kapcsolatban, az intézményvezetők készséggel állnak rendelkezésükre.

Kérem vigyázzanak magukra, szeretteikre, embertársaikra!

Kékedi László
polgármester